TM 77HI Prestige ajtópanelek

Yawal Prestige Alumínium Ajtópanelek

Az utóbbi években a bejárati ajtók szerepe megváltozott. Természetesen továbbra is legfontosabb feladatuk a ház belsejének védelme az illetéktelen behatolók, valamint a hideg ellen. Ezen felül azonban a házunk névjegyévé is vált. Az első benyomásért felelnek, így nagyon fontos, hogy a ház falával, valamint az ablakokkal együtt egy koherens képet alkossanak.

MODERN TECHNOLÓGIA

A házak építészeti tervében slágerként jelentek meg az alumínium ajtópanelek, melyeket nagy merevség jellemez. Ennek köszönhetően az ajtópanelek még a kedvezőtlen időjárási viszonyokban is megtartják alakjukat.

A Prestige alumínium ajtók meleget, biztonságot és kényelmet nyújtanak a lakóknak. A nagyon magas hőszigetelési (Uf 1,1 W/m2K-tól) és akusztikai (Rw = 33 dB), valamint vízállósági (7A osztályú) szint a profilok háromkamrás felépítésének, a legmodernebb hőszigetelő anyagoknak, valamint a nagyszámú belső és külső tömítéseknek köszönhető. A Prestige ajtók a környezetbarát, összetett szerkezetnek köszönhetően télen benntartják a meleget, ezzel együtt kellemes hűvös hőmérsékletet biztosítva nyáron, ami csökkenti a fűtés és légkondicionálás költségét. 

A Yawal által kínált ajtóknak már csak a felépítése is biztonságot nyújt a lakók számára, azonban ezen felül még van lehetőség a biztonsági rendszerek számának növelésére többpontos rúdzár vagy betörésgátló biztonsági csapok felszerelésével a zsanérok oldalán. Amennyiben az ajtó terve üvegelemek beszerelését feltételezi, úgy minden esetben edzett üveg kerül felhasználásra.

 

 

TELJES AUTOMATIZÁLÁS

Egyre népszerűbbek az intelligens megoldások, melyek lehetővé teszik a távolról történő vezérlést, vagy a kulcs nélküli hozzáférést. Többféle kényelmi elem is elérhető, mint például: olyan rádióvevők, melyeknek köszönhetően a bejárati ajtó távirányító segítségével nyitható, a ház külsejét megfigyelő video modul vezérlő panellel, vagy a kijárati zónába helyezett mozgásérzékelők.

Technológiai újdonságnak számít a biometrikus beléptető rendszer ujjlenyomat-olvasóval, melynek köszönhetően az ajtó már egy érintéssel is nyitható.

UTÁNOZHATATLAN STÍLUS

A méretre készített Prestige alumínium ajtók mindegyik lakás egyedi stílusát hangsúlyozzák. Tökéletesen illő terméket tudunk ajánlani attól függetlenül, hogy modern építészeti stílusú lakáshoz keresünk-e ajtót, vagy felújítást kívánó lakásba a szabadon megválasztható forma, szín, struktúra és felszerelés miatt.

A lehetséges összeállítások száma gyakorlatilag korlátlan, így kiválasztáskor érdemes időt szánni a keretnek, a szárny tokjának, vagy az ajtó kitöltésének megfelelő kombinációjára. A Yawal lehetővé teszi olyan ajtószárnyak létrehozását, melyek egy síkban záródnak a tokkal, így a szárny profilja láthatatlan. Az előrehaladott gyártási technológiának köszönhetően lehetőség nyílik díszítés, művészi marás felvitelére, vagy különböző típusú üvegezés alkalmazására.

Az utánozhatatlan karaktert hangsúlyozza a gazdag színskála. A modern stílus kedvelői a burkolat megválasztásakor a RAL paletta, eloxált felület, fémes árnyalat, vagy strukturális hatás között válogathatnak. A hagyományos, hangulatos összeállítás kedvelői választhatnak üvegpanelt, vagy fautánzatot.

FINOM RÉSZLETEK

A hagyományos építészeti stílusban nagyon szép hatást keltő, klasszikus megoldás a felületi zsanér, de lehetséges teljesen sima felület elérése is a rejtett zsanérok alkalmazásával. Ebben az esetben a zsanérok nem látszanak. A harmadik választási lehetőség a több síkban is állítható golyós zsanér, melyek az ajtó profiljának vonalával vannak összhangban. A bejáratunk egyedi stílusát hangsúlyozhatjuk olyan kilincsek és fogantyúk kiválasztásával, melyek összhangban vannak az ajtó többi részével. A kilincsek formájának evolúciója határozottan a legegyszerűbb formák irányába húz. Partnereink kínálatában megtalálhatók szögletes, négyzetes, ovális, vagy kerek fogantyúk is. Ezek nemesacélból, műanyagból vagy öntve készülnek. A formától és a gyártás során alkalmazott anyagtól függetlenül tartósság, látványos dizájn, valamint legjobb minőség jellemzi őket.

A Prestige ajtók gyakorlatilag határtalan összeállítási lehetőségét a zsanérok, fogantyúk, zárak és kilincsek gazdag kínálata teszi teljessé.

TM 77HI Prestige a legjobb minőségű bejárati ajtórendszer a családi- és társasházakhoz.

A megoldás lehetővé teszi a szárnyaknak a tokkal egy síkban történő kivitelezését (láthatatlan szárnyprofil), egy vagy mindkét oldalon laminálva. A 3 kamrás hőszigetelő rendszernek és az újdonságot jelentő hőszigetelő betétek alkalmazásának köszönhetően a terméket kitűnő hőtani tulajdonságok jellemzik, valamint kizárja a hőmérsékletkülönbség következtében létrejövő hőtechnikai feszültségeket.

Ezzel a rendszerrel csökkenteni lehet az energiafelhasználást, aminek köszönhetően csökkennek az otthon üzemeltetési feltételei. A paneles ajtórendszer kompatibilis a TM 77HI ablakrendszerrel, ami lehetővé teszi különféle konfigurációjú szerkezetek létrehozását.

 Hőátadási együttható Uf= 1,1 W/m2K
Uw= 0,7 W/m2K
 A szárny maximális terhelhetősége 120 kg
 A szárny megengedett szélessége 1300 mm
A szárny megengedett magassága 2600 mm
Betörésgátlás RC2
 Színek Az ajtó a RAL palettán megtalálható színek bármelyikével, vagy strukturális változatban kérhető.
További opciók: fautánzat

 

 HIGIEJA

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. Az ajtó mindkét oldalán az üveg körül rozsdamentes acél keret található. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály. A RAL palettán található színek bármelyikével, strukturális színekkel, vagy fautánzatú színekkel kérhető.

 

NIKE 

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. A külső oldalon mart minták, a belső oldalon sima felületű panel. A RAL palettán található színek bármelyikével, valamint strukturális színekkel kérhető. Nem festhető fautánzatú színre.

KLIO  

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. A külső oldalon a marásban rozsdamentes acél díszek vannak felragasztva, a belső oldal sima felületű. A RAL palettán található színek bármelyikével, strukturális színekkel,  vagy fautánzatú színekkel kérhető. 

EUROPA

 

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. Az ajtó mindkét oldalán az üveg körül rozsdamentes acékeret található. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály. A RAL palettán található színek bármelyikével, valamint strukturális színekkel kérhetőNem festhető fautánzatú színre. 

DAFNE

 
A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. A külső és belső oldalon sima felületű lemez. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály.  A RAL palettán található színek bármelyikével, strukturális színekkel, vagy fautánzatú színekkel kérhető. 

TALIA

 

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. A külső oldalon rozsdamentes acél díszek vannak felragasztva, a belső oldal sima felületű panel. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály. A RAL palettán található színek bármelyikével, strukturális színekkel, vagy fautánzatú színekkel kérhető.

 PERSEFONA

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. Az ajtó mindkét oldalán az üveg körül rozsdamentes acél keret található. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály. A RAL palettán található színek bármelyikével,  strukturális színekkel, vagy fautánzatú színekkel kérhető.

 KALIOPE

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. A külső oldalon rozsdamentes acél díszek kerültek felragasztásra, valamint marás található, a belső oldal sima felületű panel. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály. A RAL palettán található színek bármelyikével, valamint strukturális színekkel kérhető. Nem festhető fautánzatú színre.

 EOS         

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. A külső és a belső oldalon sima felületű lemez. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály. A RAL palettán található színek bármelyikével, strukturális színekkel, vagy fautánzatú színekkel kérhető.

TEMIDA            

 

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. Mindkét oldalon sima felületű panel. A RAL palettán található színek bármelyikével, strukturális színekkel, vagy fautánzatú színekkel kérhető. 

HESTIA

 

max méretek: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. A külső oldalon marások, a belsőn sima felületű panel. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály. A RAL palettán található színek bármelyikével, vagy strukturális színekkel kérhető. Nem festhető fautánzatú színre. 

HARMONIA

 

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. A külső és a belső oldalon sima felületű lemez. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály. A RAL palettán található színek bármelyikével, strukturális színekkel, vagy fautánzatú színekkel kérhető. 

 DEMETRE

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. A külső oldalon mart minták, a belső oldalon sima felületű panel. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály. A RAL palettán található színek bármelyikével, valamint strukturális színekkel kérhető. Nem festhető fautánzatú színre.

 MUZA

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. A külső oldalon mart minták, a belső oldalon sima felületű panel. A RAL palettán található színek bármelyikével, valamint strukturális színekkel kérhető. Nem festhető fautánzatú színre.

KORA

 

A panel maximális mérete: 1250×2500 mm – kétoldalú panel. Az ajtó mindkét oldalán az üveg körül rozsdamentes acél keret. A külső oldalon mart minták, a belső oldalon sima felületű panel. Kétrétegű, matt, P4 betörésgátlási osztály. A RAL palettán található színek bármelyikével, valamint strukturális színekkel kérhető. Nem festhető fautánzatú színre. 

 

 KILINCSEK ÉS FOGANTYÚK

 

 

   
 Rozsdamentes acél fogantyú bejárati ajtóhoz

A fogantyú hosszúsága az ügyfél igényeinek megfelelően kerül meghatározásra.

Min. hosszúság – 40 cm, max. – 200 cm,
Hosszúságok közötti különbség – 10 cm

 

Rozsdamentes acél fogantyú bejárati ajtóhoz

min. L:40 cm, min. A:30 cm
max. L:200 cm, min. A:190 cm
Átmérő – 40 mm

 

Rozsdamentes acél fogantyú bejárati ajtóhoz

min. L:40 cm, min. A:30 cm
max. L:200 cm, min. A:190 cm
Átmérő – 40 mm

Rozsdamentes acél fogantyú bejárati ajtóhoz

A: 38 cm
Átmérő – 30 mm

Egyoldalú rozsdamentes acél kilincs bejárati ajtóhoz Egyoldalú rozsdamentes acél kilincs bejárati ajtóhoz Egyoldalú rozsdamentes acél gömbkilincs ajtóhoz Rozetta

 

 ZÁRAK

A megfelelő zár kiválasztása rendkívül fontos, mivel az elengedhetetlen a lakók biztonságának eléréséhez. A Yawal Prestige ajtópanelek felszereltségi listáján megtalálható zárak mind piacvezető gyártóktól származnak. Az ajtók alapfelszereltsége a három pontos zár. Az ügyfél igényeinek megfelelően az ajtó felszerelhető billentyűzettel ellátott betörésgátló zárral, valamint az ujjlenyomat olvasóval felszerelt, modern technológiát kiaknázó zárakkal is.

       
 Merev lánc
nappal/éjszaka funkció
Nappal/éjszaka kapcsoló
   
 Elektromos hárompontos zár Ajtóra szerelhető biometrikus készlet Kódos billenytűzettel ellátott zár. Ajtóra szerelhető Jelenleg a minimalista stílusú pajzsok és rozsdamentes acél fogantyúk népszerűek 

MARÁS

A panelek az ügyfél egyedi igényeinek megfelelően is létrehozhatók.
A marás lehetséges szélessége: 10 mm-től 60 mm-ig.

ÜVEGEZÉS

A külső ajtók, oldalvilágítók és felülvilágítók alapesetben max. 68 mm vastag, átlátszó, díszített és matt változatú üveggel vannak ellátva

 ZSANÉROK

A Yawal rendszerre épített ablakok és ajtók a vasalatokat gyártó cégek legjobbjai által gyártott zsanérokkal vannak felszerelve. A jól megválasztott zsanér biztosítja a problémamentes működést, a biztonságot, valamint a vonzó megjelenést. A felhasználó stílusától függően választható rejtett zsanér, mely sima felületet eredményez, golyós zsanér – mely több síkban állítható, vagy klasszikus felületi zsanér.

Rejtett zsanér Felületi zsanér Golyós zsanér

 

 FELÜLVILÁGÍTÓK / OLDALVILÁGÍTÓK

Mindegyik típusú ajtó (egyedülálló, dupla, nagyobbított) felszerelhető egy oldalvilágítóval (bal vagy jobb oldali) és felülvilágítóval. Az alábbi rajzok a ragasztott panelekből létrehozott felülvilágítókat és oldalvilágítókat tartalmazzák.

 

Példa az egy- és kétszárnyú ajtók oldalvilágítóira
Példa felülvilágítókra és oldalvilágítókra egy- és kétszárnyú ajtókban Példa felülvilágítókra egy- és kétszárnyú ajtókban
Oldalvilágítók – maximális méretek
Keret külső mérete – szélesség üveg 6000 mm
  panel 1250 mm
Keret külső mérete – magasság üveg 2600 mm
  panel 2600 mm
Felülvilágítók – maximális méretek
Keret külső mérete – szélesség üveg 2600 mm
  panel 2600 mm
Keret külső mérete – magasság üveg 1500 mm
  panel 1250 mm